Titu a nagyvilágban

A 2023-as Kitörés 60 emléktúra kihagyhatatlan alkalmat szolgáltatott, hogy összegezzem magamban, milyen viszony fűz a teljesítménytúra műfajához, avagy milyen furcsa motiváló erő űz fel a zord februári éjszaka kellős közepén a Nagy-Szénás keresztjéhez...

Meg-megfordultak ilyesmi gondolatok a fejemben rosszabb pillanatokban, 2000 méter magasan, valahol a Hochwurzen és a Giglachseen között, miközben magamban kérlelőn marasztaltam a hegycsúcsok közé lenyugodni rohamléptekben siető nap sugarait. Ausztriai túlélőtúra következik képekben, némi (biztosan pontatlan) tájleírással és enyhe öniróniával.

Régóta vágytam már rá, hogy elhagyjam az öreg kontinenst. Elsősorban a jóga, az ájurvéda, a spiritualitás és a védikus konyhaművészet iránti egyre fokozódó érdeklődésem révén Indiával szemeztem egy ideje, Afrikát pedig a bakancslistám top 3-jában leledző Budapest–Bamako-ralira tartogattam. Végül is aztán úgy hozta a sors, hogy kénytelen voltam  (vastag idézőjelek között)  anyukámat elkísérni Egyiptomba. Nem túlzás, életünk kalandjára fizettünk be. Képes mini úti regény következik. Olvasási idő: sok.

Réges-régen, egy ovis karácsonyi ünnepségen azt találtam mondani, hogy “nekem nincs kívánságom”. Nagy nehezen azért kiböktem, hogy nem bánnám, ha anya boltjából az a Plútó kutya hazaköltözne hozzánk. Nos, most tele vagyok kívánságokkal karácsony kapcsán, meg is osztom veletek, hátha teljesítetek belőle néhányat, és akkor én meg is kaptam a legszebb ajándékot! 1. Légyszi, ha teheted, a földlabdás fenyőt válaszd, amit aztán ültess el te magad vagy ajándékozd el egy olyan helyre, ahol tudod, hogy jó kezekben lesz sok-sok évig! 2. Ne halmozd el az otthonod mindenféle élettelen csecsebecsével! Nem azt mondom, hogy vigyél be egy kis szalmát, két élő bárányt, a többi ikonikus szereplőt meg ti magatok játsszátok el a biodíszletben, de gondold át, hogy meg kell-e venni a huszadik égősort, a tizedik színű karácsonyfadísz-garnitúrát vagy tudsz-e gazdálkodni a meglévőkből. De még azt sem mondom, hogy néhány évente ne újíts be új dekorációt, csak legalább ne a fél világot átutazó, hata

Tavaly karácsonyra repülővezetéssel lepett meg Adrián. Sokat hangoztattam, mennyire szeretnék rá jogsit, de kiderült, ezt én magam sem gondoltam egészen komolyan, csupán addig, míg mindez egy elérhetetlen álomnak tűnt. Aztán mégis vezettem repülőt, egy cuki kis Cessnát, Szeged felett, és épségben maradt az egyik kedvenc magyar városom összes építészeti remeke és természeti kincse. Igaz, én kihordtam ott fenn, a levegőben több kisebb infarktust, miközben szorongattam a kormányt. Írtam is erről egy kis szösszenetet, tudjak majd mit mutogatni az unokáknak, milyen bátor volt a nagyi (legalábbis, hadd kamuzzam ezt). A blogbejegyzésem végén csak úgy, bármi cél nélkül pedig összegeztem, hányféle jármű terelgetéséhez volt eddig szerencsém, majd számba vettem azokat is, amik kimaradtak. Ó, te meggondolatlan! Ott ugyanis a tank szerepelt. De nem úgy, hogy ez még a bakancslistám egy tétele, amit mindenképp ki szeretnék pipálni, csak egyszerű tényként. Adrián ezt nem így értelmezte, és

Ezer éve nézegetem, hogy milyen szupernek ígérkező éttermek kényeztetik a szegedi vegánokat. Viszonylag gyakran megfordulok a városban, mégsem jött még össze soha, hogy bármelyiket teszteljem - hol épp fesztiválos kitelepülés, máskor a nyitvatartás tréfált meg, aztán hallottam szomorú hírét, hogy valamelyik be is zárt végleg. Most végre valami olyan szerencsés lehetett a csillagok állása, hogy egy teljes menüre beneveztem a Vegazzo nevű bisztróban. Volt két tettestársam: a párom, Adrián, illetve szegedi cimborám és egyben ex-kollégám, Viktor. Nem mondom, hogy a legnagyobb gasztrokritikusokkal ültem egy asztalnál, de talán pont emiatt lehet hiteles az ő rövid, tömör véleményük is az elfogyasztottakról... Bisztro lévén ínycsiklandó szendvicsek kérleltek az üvegen keresztül: “egyél meg!”, de tartalmasabbra vágytunk, így rögvest rátapadt a szemünk a napi menüajánlatra.  Zöldség erőleves Engem legjobban az osztrák Frittatensuppe ízére emlékeztetett, csak itt palacsint