Vallásbörze, édességkóstoló, csodás tájak - hosszú hétvége Bosznia-Hercegovinában
Sokat gondolkoztam a három nap alatt, milyen lehet a boszniai életérzés, de arra jutottam, ezt keresni nagyjából olyan, mint általánosítani az amerikaiakat. Egészen mást jelenthet Bosznia-Hercegovina állampolgárának lenni a néninek, aki kora reggel földig érő szoknyában, kendőben tevékenykedik a veteményesében; mást a szarajevói fiatalnak, aki csütörtök délután a slow life-ot élvezve koktélt szürcsölget a barátaival a bazársor egyik menő bárjában; mást a mostari ügyvédnek, aki naponta ötször tisztára mosakodva, a müezzin hívószavának eleget téve imára siet a mecsetbe; mást a nőnek, aki még mindig gyászolja a háborúban elvesztett fiát, férjét, fiútestvérét és mást a međugorjei papnak, aki zarándokok ezreit gyóntatja évente. Entitások, vallások, élettörténetek sokasága és összevisszasága adja meg ennek az országnak a pikantériáját - nem mintha önmagában a csodálatos természeti adottságai unalmasak lennének.
A szépségért meg kell szenvedni alapon az odautat nem sírom vissza, legalábbis a magyar-horvát és a horvát-boszniai határon eltöltött nem kevés időt. Mondjuk ennek is megvan az előnye, fázósan és álmosan általában minden második megállónál vonszolom le magam a buszról a hosszabb utakon, így legalább most meghatározott időnként rákényszerítettek, hogy átmozgassam zsibbadó tagjaim.
A Jajce-vízesésnél ragyogó napsütés fogadott minket, csupán a nagy robajjal alázúduló víztömeg párája hűsítette az arcunkat. Sokáig tudtam volna itt hesszelni.
Travnikban már többet időztünk. Megpróbáltunk bejutni Bosznia egyik legszebb mecsetébe, a Tarka Dzsámiba, de sajnos épp szépítgetik a környékét. Viszont amint sofőrünk igyekezett a kis utcában megfordulni a hatalmas busszal, egy kollégája - meglátva minket - majd' kiesett a saját járművéből, annyira megörült a mađarskiknak. Balkán közlekedés? Hm, nem kevés autót tartottunk fel a manőverezéssel, de egy dudaszó nem hallatszott. Annál inkább jött a segítség.
A Plava Voda (Kék víz) karsztforrás már nem hagyott minket cserben. A csoport nagy része rögvest belevetette magát a lágy zuhatag mellett a boszniai gasztronómia felfedezésébe, de mivel vegán csevapcsicsiről meg pisztrángról még nem hallottam, én inkább felmásztam a középkori Stari Grad erődhöz, hogy gyönyörködjek a travniki mecsetekben, a dimbes-dombos tájra épített hangulatos városban és a havas hegycsúcsokban.
A sütkérezés után igazi vallásbörzét tartottunk: Szarajevó a világ egyetlen városa, ahol néhány száz méteren belül katolikus és ortodox templom, mecset és zsinagóga is található, úgyhogy az ember csak kapkodja a fejét, hogy hol egy hidzsábot hordó lánycsapat jön velünk szembe, hol egy kipát viselő úr. Most mindenki békében él egymás mellett, nincsenek megvető pillantások. A Gazi Huszref bég-dzsámi, a szerb ortodox templom és a katolikus katedrális megcsodálása után az óvárosi sikátorok és bazárok között kószálva élveztük a slow life-ot.
A fővárosban végre én is megízlelhettem a helyi kuriózumokat. Igen sokáig nem tudtam szabadulni egy édességboltból, feltankoltam tahinivel, lokummal és halvával; egy pékségben pedig még vegán burgonyás bureket is zsákmányoltam, méghozzá forrón. Itt meg is jegyezném, hogy brutál olcsó minden, egy márka kb. 150 Ft, egy kávé vagy egy tea általában 1-2 márka, hasonlóan jó áron lehet megkajálni és degeszre enni magunkat édességből is. Az egész országban teljesen változó volt, hol fizethetünk csak márkával, illetve hol fogadják el a horvát kunát és az eurót is.
Megnéztük, hol követte el Gavrilo Princip az első vh-t kirobbantó merényletet Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös és felesége ellen. Ezt mindössze egy üveglap jelzi, a véres háború nyomai, a szarajevó rózsái és a hatalmas kiterjedésű temetők, amiktől fehérlik a város, több helyen is emlékeztetnek: nem mindig volt elfogadott a sokszínűség...
Ha már történelem: a fenti tényekkel és azzal, hogy még téli olimpiát is rendezett Szarajevó, tisztában voltam, de azt például nem tudtam, hogy a kontinensen itt járt először villamos. Sőt, azt sem tudtam az országról, hogy vannak piramisai - mondjuk ezt nem is nagyon ismerik el, tulajdonképpen mi is csak piramisra emlékeztető hegyeket láttunk Visoko mellett.
2. nap egy másik óváros hangulatát élvezhettük: véééégre újra csúszkálhattam a mostari Óhíd kövein (a polgárháborúban ugyan lerombolták, de eredeti állapotában visszaépítették). A hídhoz hasonlóan a Világörökség részét képezi Koski Mehmed pasa mecsete, ahonnan csodás panoráma nyílik a Neretvára és az Óhídra. Kapcsolódik hozzá iskola, türbe, szálláshely az imámoknak, temető, kút, illetve könyvtár is. Érdekesség, hogy a mecsetben lógó hatalmas szőnyeget Ferenc József adományozta a muszlim közösségnek. Helyi idegenvezetőnkkel az együtt töltött idő rövidségéhez mérten sokat beszélgettünk a vallásukról, illetve néhány információmorzsát kaptam emlékbe róla is...
Tovább élvezve a mostariak vendégszeretetét, olyan tea-/kávé-/fagyidélután kerekedett az egyik kávézóban, hogy szerintem tőlünk zengett a bazársor. "Finom kávé, hideg sör, gyere magyar, jó pálinka..." - záporozott a sok magyar szó, csak hogy nehogy honvágyunk legyen. Ilyen egy igazi vendéglátós! Itt tovább hódoltam a helyi kulináris élvezeteknek a török kávéval, a hozzá járó lokumot pedig čajjal öblítettem le.
Ezért a hangulatért minden nap elmennék Mostarig!
Madárcsicsergés, harangszó és imára hívogató müezzin.
Blagajban a Buna partjára épült dervis kolostor kápráztatott el minket.
Aztán a 120 méter széles Kravica-vízesés és a hegyek mögött leköszönő aranysárga nap.
Második este Međugorjében szálltunk meg. Amikor megérkeztünk, épp tömegek hallgatták a misét vagy épp álltak sorba a különböző nyelveken zajló gyóntatáshoz. Évente megközelítőleg egymillióan zarándokolnak el arra a helyre, ahol a Szűzanya 1981. június 24-én először átadta üzenetét néhány gyereknek. Reggel zarándoksereg nélkül tudtuk szemügyre vételezni a verejtékező Krisztus-szobrot, a Szent Jakab-templomot, illetve a csodaszép mozaikokból álló stációkat. A római katolikus egyház hivatalosan nem ismeri el a jelenéseket, illetve a szobor folyamatos nedvedzésére is találtak racionális magyarázatot.
Mindenféle magyarázkodás nélkül is érezhető a hajnali békesség, ami a hegyek övezte települést igenis különlegessé teszi. Ekkor még kellemesen lehet a parkban meditálni. Később már turistacsoportok váltják egymást, beindul az élet a szálloda- és bazársoron, gazdára vár az elképesztő mennyiségű vallási bizbasz, kattognak a fényképezőgépek, mormolják imáikat a menetelő zarándokok.
Hazafelé felejthetetlen meglepetést kaptunk sofőrünktől, Benitől, aki indulás előtt bukkant erre a kevesek által ismert mesterséges tóra, amelyet a Rama folyóra épített vízerőmű vízforgalmának biztosítására hoztak létre. Tavaly ugyan kiszáradt a Ramsko-tó - akkor a medréből régi dzsámi, házak, temetők maradványai bukkantak elő -, de szerencsére mostanra visszatöltődött.
Az egyik félszigetén modern templom áll, a felénk megszokottakkal ellentétben itt Mária imádata érződik legerősebben.
Banja Lukát a kitérő miatt már csak sötétben csodálhattuk meg a buszról, de bánja a Luka, mi biztos nem, kár lett volna kihagyni egy ilyen különleges helyet.
A sok jó után nehéz kritikát megfogalmazni, de sajnos lehetetlen elmenni a szemétmennyiség mellett, ami a folyókat és az utakat ocsmány keretbe foglalja. Volt, hogy néztem a buszról, "jé, sirályok a Neretván", közben csak fehér műanyag palackok úsztak a vízen. Montenegróban is megállapítottam a "balkán viszonyok" láttán, hogy egyszerűen még nincsenek tisztában vele, micsoda kincseket rejt az országuk. Mindkét országnak meg kellene tanulnia óvni és őrizni őket. Persze lehet akármennyi szemét, düledezhetnek a romos épületek, az nyilvánvaló, hogy a vallási szentélyek prioritást élveznek, a templomok, mecsetek makulátlanok.
A környezetszennyezéstől viszont még szívszorítóbb a rengeteg lövedéknyom a házak falán - amit helyenként szándékosan hagytak meg -, illetve a kolduló gyerekek látványa.
A környezetszennyezéstől viszont még szívszorítóbb a rengeteg lövedéknyom a házak falán - amit helyenként szándékosan hagytak meg -, illetve a kolduló gyerekek látványa.
Utcakutyából és utcamacskából ugyancsak akad bőven, de persze gazdisokból szintúgy, mint például a kis vörös, aki még pózolni is tud. A képen látható eb másodmagával úgy gondolta, csatlakozik a mostari városnézéshez. Szívem szerint hazahoztam volna a sok szép emlékkel együtt.
Köszönöm, Edina, Beni & Csabi!