Titu a nagyvilágban

Szlovéniát sok éve csodálom, de a Postojnai Cseppkőbarlangon kívül az idei évig nem sok jutott belőle, mindössze az a pár színes, üde napfelkelte, amikor Olaszország felé átutazóban épp nem aludtam. Eljött a nagy pótlások ideje: húsvétkor az orchideafarm és a Bakonaki-tó megágyazott a katarzisnak , amit a Vintgár-szurdok és a Bledi-tó adott.  Vintgár-szurdok A Vintgár-szurdok  - a Radovna folyó vízeséseivel, zúgóival - egyszerre csodálatos, megnyugtató és rémisztő. A fa hidakon lépdelve szinte sodor magával az áradat, a csendesebb szakaszokon viszont elképesztő békét áraszt. Nem beszélve a színekről, illatokról, a páráról, ami az arcunkba permetezte a frissességet. Az összes érzékszervünkön egyszerre uralkodott.  Néhol egészen buja a fák, bokrok, virágok sokasága, és nagyobb ember alkotta építmény csak egy helyen töri meg ezt a harmóniát: a viadukt, ami a bohinji vasútvonal egyíves kőhídja, valamint alatta a gát. Nem vagyok nagy

Húsvét hétvégéjén egy végtelennek tűnő napot kirándultunk: a dobronaki Trópusi Kert orchideáit és növényeit csodáltuk meg, aztán a Bakonaki-tó melletti energiapontokon töltődtünk a nap további részére, amikor is a riegersburgi boszorkányvárban kalandoztunk. Juhú, nem fogtak ott! Trópusi Kert (Ocean Orchids, Dobronak) Kb. 100 trópusi növényfajjal ismerkedtünk meg a vezetett túra alatt. Most már tudom, mi fán (vagy növényen) terem a banán, az ananász vagy a karambola, és hogy milyen semmitmondó eredetileg a vanília. A mimóza remélem, nem vette bántásnak, hogy megpiszkáltam, de mivel rajta kívül nem sok növényt láthatunk mozogni, kihagyhatatlan volt a szemügyre vételezése. Persze a fő szám az orchidea, mindenféle méretben, színben, mintával lehet belőlük vásárolni, aztán az ember egész úton izgulhat, épségben hazaér-e. Szerencsére gondosan becsomagolják, szóval nem eshet baja, az meg - mint megtudtuk - csak legenda, hogy nem érhet semmi a vir