Szédületes Szlovénia szurdokmászással, pletnázással
Szlovéniát sok éve csodálom, de a Postojnai Cseppkőbarlangon kívül az idei évig nem sok jutott belőle, mindössze az a pár színes, üde napfelkelte, amikor Olaszország felé átutazóban épp nem aludtam. Eljött a nagy pótlások ideje: húsvétkor az orchideafarm és a Bakonaki-tó megágyazott a katarzisnak, amit a Vintgár-szurdok és a Bledi-tó adott.
Vintgár-szurdok
A Vintgár-szurdok - a Radovna folyó vízeséseivel, zúgóival - egyszerre csodálatos, megnyugtató és rémisztő. A fa hidakon lépdelve szinte sodor magával az áradat, a csendesebb szakaszokon viszont elképesztő békét áraszt. Nem beszélve a színekről, illatokról, a páráról, ami az arcunkba permetezte a frissességet. Az összes érzékszervünkön egyszerre uralkodott.
Néhol egészen buja a fák, bokrok, virágok sokasága, és nagyobb ember alkotta építmény csak egy helyen töri meg ezt a harmóniát: a viadukt, ami a bohinji vasútvonal egyíves kőhídja, valamint alatta a gát.
Nem vagyok nagy botanikus, fogalmam sincs, mi micsoda, de azt éreztem, hogy egy megfelelő technikával képes lettem volna órákig fotózgatni a vadvirágokat. Szinte szégyellem, hogy azokból az élénk színekből, egyedi szirmokból, a természet formálta kompozíciókból és egyébként kiváló beállításokból mindössze ilyen kézzel fogható emlékek sikerültek.
Az állatvilágból még kevesebbet tudtam megörökíteni, a víz felett centikkel Gripeneket megalázó sebességgel repkedő maradakat beazonosítani sem könnyű, nemhogy megörökíteni. Néger barátunk ha nem is a legizgalmasabb élőlénye a szurdoknak, legalább nem vágtázott ki a képből.
A 2x 1,6 km hosszú út sokkal többnek hatott a valós távnál a víz felett, mellett cikázó ösvényeken, de kevésnek ahhoz, hogy maximálisan beteljünk az élménnyel.
Bledi-tó
Rájöttem, hogy Bledről nincs is igazán kedvem írni. Csak valami giccses maszlag lenne, ha át akarnám adni azt a miliőt. Meg kell élni az ottani pillanatokat. Persze azért önmagában a képeket visszanézegetni is olyan esztétikai élmény, amit újra és újra megkívánok, és még mindig alig hiszem el, hogy én lőttem őket - ez gyakran megesik, ha szép helyen járok.
A több mint 1000 éves vár önmagában nem olyan nagy szám, mivel védelmi funkciót töltött be, lakni nem kívántak benne. Azért akad persze érdekesség a falakon belül, engem speciel a kézi nyomda fogott meg. Néhány termes kiállítás bemutatja Bled történetét, a borospincében saját névre címkéztethetjük a bort, elmélkedhetünk a gótikus kápolnában, de a legemlékezetesebb úgyis a panoráma marad.
600 méter magasról lenézve betámadott némi tériszony, és a szédülés érdekes módon a pletnán szűnt meg. A tükörsima vizen vagy 20 percig evezett a srác, mire átértünk a kis szigetre.
A szigeten a Nagyboldogasszony templom a fő attrakció, ahol mi magunk harangozhatunk, méghozzá pontosan hármat kell, és akkor teljesül a kívánságunk. Oviban, karácsonykor gyertyát adtunk körbe, és akinél éppen járt, elmondta, mit szeretne a fa alatt látni. Én végtelen szerénységgel közöltem, hogy "nekem nincs kívánságom", majd tovább passzoltam a lehetőséget. Azóta ez a családban szállóige. Hát most kábé ugyanígy jártam. Nem volt kívánságom. Elégedett és boldog voltam azzal, hogy ezt a helyet is láthattam. Egyébként sem értettem, hogy egy bim-bam számít egynek, és ebből kell három, vagy bim-bam-bim, és meg is vagyunk, szóval harangoztam egy csomót, totál szakszerűtlenül. Persze fizetős a móka, de a jeggyel fel lehet mászni még az óratoronyba is, ahol megszemlélhető az óraszerkezet működése, a lépcsőzést pedig bibliai idézetek teszik kevésbé monotonná. A szigeten kiállítóterem található még, valamint volt szerencsénk egy fészkelő hattyúhoz is. Reméljük, jól vannak az azóta már biztosan kikelt picúrok!
Visszapletnázva a partra, körbekisvonatoztuk a tavat, közben megcsodáltuk a villákat, némi irigykedéssel. A híres krémes nekem kimaradt, mert nem hiszem, hogy találtam volna tejmentes verziót, úgyhogy most a gasztroturistáskodásról kénytelen voltam lemondani.
Minden utazáskor megállapítjuk anyukámmal, hogy ha nem is ez az élet értelme, de ezekért a napokért mindenképp érdemes élni. És még mennyi mindent látnom kell ebből a pici kis országból (is)...
Hálás köszönet illeti Edinát, hogy megint elvitt minket Csodaországba. :)