Titu a nagyvilágban

Azt ugyebár tudjuk, hogy a focisták nagy színészek, kár is fejtegetni, hogy zsigerből jön nekik az a sok műszenvedés vagy ezt is gyakorolják az edző felügyelete alatt. Viszont az már meglepőbb, ha színészt látunk focilabdával bűvészkedni és még klasszak is a mozdulatai. Meg még közben énekel is. Rettentően féltem, vajon milyen lesz a János vitéz úgy, hogy a tavalyi foci-Eb adja a vezérfonalát, de Szente Vajk megoldotta, hogy befogadható legyen. Garancia Csombor Teréz neve volt számomra. Amikor tavaly nyáron volt szerencsém interjút készíteni vele, sokat beszélgettünk a magyar színházi élet jelenéről, lelketlen produkciókról, önmegvalósító rendezőkről. Egyetértettünk abban, hogy mindketten inkább konzervatív szemléletűek vagyunk e téren. Viszont úgy gondolja, egyes daraboknak azért "jót tesz egy kis leporolás". Példaként pont a János vitézt hozta. Mennyire igaza volt! Rengetegszer tört ki a röhögés a nézőtéren, szinte már csak az hiányzott a stadionélményhez, hog

Tudjátok, második hazám Olaszország, ahol minden szép és jó, bárhova vet a sors, bizonyára hamar valami csodálatos helyet lelek, és ez szerintem nem csak velem van így. Ha még társul melléd egy olasz útitárs is, akkor néhány óra alatt átérzed az olasz életérzést, és nem akarsz hazajönni. Négy nap jutott tavaly márciusban a Garda-tó környékén egy iskolás csoport idegenvezetőjeként és calabriai cimborám, Mario segítőjeként. Természetesen visszavágyom. Remélem, ti pedig kedvet kaptok ezekhez a tájakhoz! Vicenza A Veneto tartományban fekvő, Andrea Palladio és kortársa, Vincenzo Scamozzi építészek remekműveiről híres városka az UNESCO Világörökség listájára is felkerült. A belváros számomra Velencét idézi, tenger nélkül. Bizonyára Vicenza történetét legalább egy szemeszteren keresztül tanítják a nagy olasz egyetemek karain, egyszerűen érezni rajta a történelem súlyát, a művészeik kiválóságát még akkor is, ha az ember csak egy kávéra ül be az egyik téren. A Basilica Palladiana