Na, ez az igazi olasz életérzés!
Tudjátok, második hazám Olaszország, ahol minden szép és jó, bárhova vet a sors, bizonyára hamar valami csodálatos helyet lelek, és ez szerintem nem csak velem van így. Ha még társul melléd egy olasz útitárs is, akkor néhány óra alatt átérzed az olasz életérzést, és nem akarsz hazajönni. Négy nap jutott tavaly márciusban a Garda-tó környékén egy iskolás csoport idegenvezetőjeként és calabriai cimborám, Mario segítőjeként. Természetesen visszavágyom. Remélem, ti pedig kedvet kaptok ezekhez a tájakhoz!
Vicenza
A Veneto tartományban fekvő, Andrea Palladio és kortársa, Vincenzo Scamozzi építészek remekműveiről híres városka az UNESCO Világörökség listájára is felkerült. A belváros számomra Velencét idézi, tenger nélkül. Bizonyára Vicenza történetét legalább egy szemeszteren keresztül tanítják a nagy olasz egyetemek karain, egyszerűen érezni rajta a történelem súlyát, a művészeik kiválóságát még akkor is, ha az ember csak egy kávéra ül be az egyik téren.
A Basilica Palladiana a város központjában, a Piazza dei Signorin téveszti meg nevével a turistát: nem bazilika, a régi rómaiak az igazságszolgáltatás központját nevezték így, a város vezetősége ülésezett itt. Nagyrészt Palladio nevéhez köthető, bár csak halála után sok-sok évvel fejezték be az árkádos épületet.
A hozzá kapcsolódó óratorony történetét egy helyi bácsi mesélte nekünk hosszasan, durva akcentusából igencsak nehéz volt kihámozni az infókat. Ma már természetesen egy modern óraszerkezetnek köszönhetően látható az idő, a régi óra viszont szintén megtekinthető, önkéntes idegenvezetőnk meg is mutatta nekünk. Hát, ez Itália... 💖
A Giardino Salvi mágnesként vonz, nehéz a szabadulás a csodakertből.
Nők bakancslistájának szinte kötelező pontja Vicenza, hiszen világhírű ékszerkiállítása is van az ékszerészetről és ruhaiparáról is híres városnak, méghozzá évente háromszor is megtartják a Vicenza Oro nevű eseményt.
Ez nem a Bacchiglione, hanem a mellékága, a Fiume Retrone. Festői, nemde?
Korábbi ottjártamkor nem volt kegyes az időjárás, viszont akkor meg felfedeztem, hogy nem csak Palladióról elnevezett dolgok vannak itt, hanem rólam is. 👸
Ki ne hallott volna az olaszok gúnynevéről, hogy macskaevők? Nos, a mangiagatti kifejezés is Vicenzából ered, a legenda szerint ugyanis a nagy éhínségek idején... (Mindenki fejezze be magában a mondatot.)
Loggia del Capitaniato
Középen: Chiesa di San Vincenzo
Önmagában nem túl nagy jelentőségű, de a Giardino Salvi és a Piazza dei Signori között útba ejthető a Parrocchia di San Marcello detta dei Filippini.
Hogyan tud egy csoport eltérő igényű fiatal megebédelni és kicsit megpihenni városnézés közben? Ha egy történelmi lépcsőn ejtőzve lépcsőhöz rendelik a pizzát.
Casa del Palladio & Palazzo Chiericati
Cattedrale Santa Maria Annunciata
Verona
Az ókori város, afféle "kis" Róma, amiről mindenkinek a Rómeó és Júlia jut eszébe, pedig még két Shakespeare darabnak is helyszíne a város: A makrancos hölgynek és A két veronai nemesnek.
A turisták Júlia erkélyénél (és szobránál) koncentrálódnak, melltapizás és a szerelmed nevének falra írása az örök együttlét reményében kötelező, kihagyhatatlan program, bármennyire giccses és elcsépelt is. Próbáltam visszakeresni a 2013 februárjában felrajzolt szíveimet, de nem ment, már csak kép formájában vannak meg. Ezúttal igyekeztem maradanbóbbat alkotni - egy ragtapasszal. Nem vagyok homofób, de én Júlia mellét egyik alkalommal sem tapiztam meg. Remélem, ettől még nem ér szerelmi bánat vagy hasonló katasztrófa! Egyébként ez az egész habosbabos sztori kamu, nem ez a ház inspirálta Shakespeare-t. Persze attól még ki nem hagytam volna!
A romantikán túl is vannak klassz dolgok Veronában. Például az Aréna, ami még Kr. u. 30-ra épült meg és a világ 3. legnagyobb amfiteátruma. Nem mondom, hogy nem csodás a panoráma, de van némi tériszonyom, Mariónak meg még durvább, úgyhogy nagy segítséget jelentettünk egymásnak a meredek lépcsők megmászásakor... (Még most, a képek visszanézésekor is szédülök...)
Hab volt a tortán, hogy '16-ban épp egy veterán autók versenye rajtolt az Aréna mellől.
'13-ban Vicenzához, Padovához és Velencéhez hasonlóan itt is zuhogott az eső, de szerintem Verona rút időben is hangulatos!
Persze azért szebb időben nagyobb kedvem volt bóklászni a Piazza delle Erbén. A 12. századi Torre dei Lambertit viszont a rossz időben másztuk meg, még anyuval. Másodszor már nem volt kedvem lépcsőzni, helyette a gyalogos városnézést választottam Marióval a szabadidőben.
Verona legnagyobb temploma, a Chiesa Santa Anastasia
Castel San Pietro
A Castel San Pietro és a Ponte Piatra, vagyis a Pietra híd
Háttérben a San Giorgio in Braida templom
A veronai katedrális (Duomo)
Garda-tó, Sirmione
Olaszország legnagyobb tava még a jégkorszakban keletkezett, gleccserek formálták. Sirmione félszigete a déli részén helyezkedik el, az óváros egyszerűen bámulatos. Minden túlzás nélkül könnyek szöknek a szemembe, ha belegondolok, milyen szerencsés vagyok, hogy átélhettem a hangulatát.
Először motorcsónakáztunk egyet, megtapasztalva az olasz életérzés talán legfontosabb darabját: az önfeledt szabadságot. Szelni a hullámokat a tavaszi naplementében, a Garda-tavon olyan élmény, ami egy életre elraktározódik. Ajánlom mindenkinek, hogy élje át! A vízről is csodálatos volt a Rocca Scaligeri kastély (1. kép) és Catullus villájának (egykori fürdőpalota) romjai (2. kép). Motorcsónakkal elérhető olyan hely is a tavon, ahol a mélyből feltörő forró víz buborékokat képez a felszínen. Döbbenetes látvány!
Később keresztbe-kasul sétálgattunk ezen a helyen, amit örökbe a szívembe zártam... Ja, és itt láttam először színes bőrű papot misét tartani, amikor is bekukkantottam egy templomba, rosszul időzítve.
A szállásunk is a Garda-tó partján feküdt, mondanom sem kell, micsoda élmény volt reggelente ilyen környezetben szürcsölni a jó erős eszpresszót.
Padova
Milánó volt a következő úticél - erről bővebben korábbi utam kapcsán írtam -, majd zárásként Padova, ahol meglehetősen bizarr mértékeket öltött a vallási turizmus...
Szent Antal, a város védőszentje a mai napig óriási vallásturisztikai látványosság. Már ami megmaradt belőle a Földön. A monda szerint, ha valaki megérinti a szent márvány sírhelyét és kíván valamit, akkor az teljesül. Konkrétan sorba kell mindezért állni egy szimpla délelőtt is. Ami még ettől is elképesztőbb, hogy külön vitrinben őrzik az állcsontját. Ez is megtekinthető a róla elnevezett bazilikában.
Donatello Gattamelata-szobra (a zsoldosvezér nevének jelentése foltos macska) a Szent Antal Bazilika előtti téren emelkedik a magasba, lehetetlen róla értékelhető fotót lőni.
Szerintem a legklasszabb turistáskodós élmény a Prato delle Valle, az egykori római színház, ami most Európa egyik legnagyobb tere, egyben szoborpark. Itt áll a Chiesa S. Giustina is, melynek csodálatos betlehemi makettje '13 óta emlékezetes anyukám számára.
Bízom benne, hogy meghoztam a kedvetek egy kis Észak-Olaszországhoz!