Ráerősítettünk a lengyel-magyar barátságra

Sosem jártam még Lengyelországban ezelőtt, viszont egy nap is elég volt, hogy megszeressem. Tutajoztunk egyet az esőben, majd átadtuk magunkat Zakopane mesés hangulatának.

Dunajeci tutajozás

Montenegróban, amikor a rendkívül szűk kék barlangba szuszakolta be a hajóskapitány az úszó lélekvesztőnket, egy úriember nagyon komolyan vette a narrációt a családi nyaralós videón, a következő mondata szállóigévé is vált nálunk: "A helyzet nem veszélytelen, viszont veszélyes. De a személyzet és a legénység helytáll." Kár, hogy nem futottunk újra össze vele, meghallgattam volna, milyen kommentárt fűz a tutajozáshoz, bár a Dunajec kegyes volt hozzánk, ezúttal nem adódott semmilyen veszélyes helyzet. Tutajosunk egy ponton még meg is nyugtatott minket, hogy a felfordult csónak, amit a köveken látunk, nem katasztrófa áldozata lett.

Nagyon igyekezett szórakoztatni minket. Lengyelül.

Nagyjából ezt az egy információt tudtuk magabiztosan értelmezni a két és negyed óra alatt. Pedig  a kapitányunk többször is próbált anekdotázni nekünk evezés közben, viszont a lengyel-magyar - nem elhanyagolható - nyelvi különbségek tulajdonképpen ellehetetlenítették, hogy mi is jól szórakozzunk a vicceken.

A három korona csúcshoz közeledve

Sromowce Wyżnéből Szczawnicába (de szép nevek, ugye?) csordogáltunk át a Pieninek hasadékában. Elcsépelt lenne azt írni, hogy a hegyek közt megülő felhők, a végtelen zöld erdők milyen festői tájat tártak elénk, dehát így volt, na.

A csúnya időnek is megvan a maga szépsége

Határfolyó lévén balra Lengyelország, jobbra Szlovákia mutatott sok szépséget. A szintkülönbség szinte semmi, tehát nem vadvízi evezésre neveztünk be, inkább csak komótosan lebegtünk, habár egy-két helyen egészen belendült a kis fából épült tutajunk.

Mintha fizetett mellékszereplők lettek volna, néhány kacsa folyamatosan látványos vízreszállásokkal szórakoztatott minket a tutajtól néhány méterre, és egy darabig kísértek is minket hűségesen. (Aztán rájöttek, hogy se zlotyit, se kaját nem fognak tőlünk kapni.)

Ezen a pályán már nem biztos, hogy lejött volna a kis tutajunk

Zakopane

A siklóvasúttal felkúsztunk a hegytetőre

Az időjárás későbbre takargatta a fő számot

Egy darabig túl sok mindent nem láttunk a felhőktől és a ködfátyoltól, mégis piszkosul tetszett az egész miliő. A sípálya kezdetén óriási homokos területen ejtőznek az emberek - ki-ki sörrel, forralt borral, én a kis vegán elemózsiám csomagoltam elő. 

Bár visszaadnák a képek azt a látványt...

Aztán miközben tisztítottuk a tüdőnket (régen szanatórium is üzemelt itt), egyszercsak úgy döntöttek a felhők, hogy továbbállnak, mi pedig tátott szájjal figyeltük, ahogy előbb sejtelmesen, majd egyre többet mutatva magukból elő-előbukkantak a szemközti hegyek.

Alonso után szabadon

Amikor kezdte újra a téliesebb arcát mutatni a Gubałówka-hegy, akkor búcsút vettünk tőle és belevetettük magunkat a sétába és a piacozásba. Teljesen véletlenül még alkudtam is (én a kiszemelt ruhadarab méretéről mutogattam, magyaráztam, de elakadt az üzenet a nyelvi katyvaszban). Engem vegánként zavart, hogy a kézműves dolgaik egyik része bőr és gyapjú alapanyagú, a másik jelentős része pedig a sajt, mégis találtam magamnak szuvenírt: elképesztő, mennyi múminos cuccot kapni a bazárokban. (Aki nem ismerné a Múmin-völgy lakóit, az sajnálhatja, hogy ennyivel szegényebb volt a gyerekkora, ugyanakkor sosem késő pótolni Múmin papa, Múmin mama, Múmin, Bűzmók, Mafli, Vándor és a többiek kalandjait. Múminék egyébként finnek, pontosabban a mese, piros pont tehát a lengyeleknek, hogy náluk a mai napig dívik.)

No, és akkor most kicsit "befogom a szám", hagyom a képeket mesélni:

Erről a napról azért eszembe jutott Kecskemét jelmondata: "Sem magasság, sem mélység nem tántorít."