Térdre borultam a Cinque Terre előtt
Méghozzá szó szerint. De talán ez még mindig jobb, mintha elájultam vagy hasra estem volna tőle! 😺 Lassan egy éve bizonyosodott be ismételten, hogy nem való nekem a hajózás, de kihagyhatatlan élménynek tartom a Ligur-tenger kis falucskáit, még ha jár is némi hánykódással.
Kedvenc utazásszervezőnkkel, Edinával menni bárhova is, mindig tartogat extra izgalmakat. Tavaly májusban sem volt ez másképp újabb olasz utunkon...
Mantova és a szakadó eső
Lombardia fővárosa biztosan csodálatos egy napsütéses délutánon. Na jó, zuhogó esőben is! Szerencsére a szűk belváros felderítését sikerült szárazon megúszni, de aztán az árkádok alatt bújkálva menekültünk a hömpölygő víz elől. Persze ez sem jött mindenkinek rosszul, az ázsiai árusok biznisze hirtelen láthatóan felvirágzott, kapkodták az esernyőket a standjaikról.
Nem csoda, hogy Mantova olyan művészeket ihletett meg, mint Shakespeare (Rómeó száműzetésbe Mantovába utazik) vagy Giuseppe Verdi, akinek a Rigoletto című operája itt játszódik. Ha tudnék jól írni, biztosan az én billentyűzetemből is születne valami szép, ami köthető a reneszánsz városhoz.
A csoda ott kezdődik, amikor az ember ráfordul a hídra, ami egyre közelebb viszi a mesevilághoz. Aztán az élmény egyre fokozódik.
A nem megfelelő fényviszonyok miatt az én képeim nem adják vissza a szépséget, a vizuális élményt ezért most másoktól csenem. Íme egy rövidebb, majd egy hosszabb imázsfilm Mantováról és a látnivalók sokaságáról.
Kár, hogy a gasztroélményeket még kevésbé lehet átadni egy blogbejegyzéssel... Mindenesetre, ha valaki Mantovában járna, semmiképp se hagyja ki a helyi specialitást, a sbrisolonát, íme, így néz ki:
Ázva-fázva alig vártuk, hogy átlépjünk Toszkánába, és a Montecatini Termében fekvő szálláson megpihenjünk. Sajnos a városból nem sokat láttunk, mindkét este, amit ott töltöttünk, későn értünk haza a kirándulásokból.
Viszont a szállásadónktól tuti tippet kaptunk egy bortól mámoros vacsorához a szállodához közeli Fehér Macskában. Ahol - mint a közös képünk tanúsítja - nem is fehér az ott lakó cica.
Hullámzó 5 Terre
Alapvetően stabilan áll az 5 kis falucska, de a viharos tengeren tett hajóút után nekem speciel minden hullámzott. Szigorúan véve a Cinque Terrét Riomaggiore, Manarola, Corniglia, Nernazza és Monterosso alkotják, de rajtuk kívül is van jó néhány csodálatos település. Nem volt szerencsés aznap vízi közlekedési eszközzel végigjárni a partszakaszt, mert a természeti adottságokból kifolyólag egyszerűen nem tudott kikötni a hajó a cinkesebb részeken, csupán azokat a településeket vállalta be a kapitány, ahol biztonságosabb a kikötő. Nem mondom, hogy kéjtúra volt, de azt se, hogy a hegyi vasútra szívesebben ültem volna fel.
La Speziából hajóztunk ki, ami egy aranyos kikötőváros.
A csodálatos Portovenere volt az első megállónk néhány perc erejéig. Én addig is leszálltam élvezni a szilárd talajt.
Majd hirtelen megjöttünk a nyílt vízre, amit én a lelkes fotózás közben már csak úgy érzékeltem, hogy összecsuklottam. Kicsit megszépítve a dolgot, leborultam a szikla tetején álló Szent Péter templom bája előtt. Ahelyett persze, hogy felpattantam volna, korona igazít, nem történt semmi, előbb kiröhögtem magam, aztán megpróbáltam visszanyerni az egyensúlyom, majd folytattam a fotózást, immár a korlátot szorongatva.
Ezután elhullámoztunk Monterossóig. Én eleinte minden hullámnál visítottam; Adri egy idő után feladta a küzdelmet az elemekkel, így csendben szenvedett; anyunak bezzeg csak összeborzolta egy kicsit a haját a menetszél.
Monterossóban sütkéreztünk, fagyiztunk, shoppingoltunk egyet, meglátogattuk az Il Gigantét (Az Óriás) sőt, Adri még sziklát is mászott.
Monterossóban sütkéreztünk, fagyiztunk, shoppingoltunk egyet, meglátogattuk az Il Gigantét (Az Óriás) sőt, Adri még sziklát is mászott.
Hazafelé, míg átszálláskor vártuk a csatlakozást, én már totál kidőltem.
Pisa ❤
A hajókázás után szinte csoda, hogy a Torre Pendente csupán dőlt, és nem dülöngélt. Semmi pénzért nem mennék fel rá, pedig adott ez a remek lehetőség.
A Piazza dei Miracoli, magyarul a Csodák tere egyébként nem csak a Ferde toronyból áll, itt található a Dóm, Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája (Battistero di San Giovanni) és a temető (Camposanto) is. A makulátlan fűszőnyegből kiemelkedő fehér márvány épületek látványa tényleg csoda. Izgalmas optikai kihívás összemérni a harangtornyot a katedrálissal és a keresztelőkápolnával, ki a magasabb: a tetején lévő Keresztelő Szent János szobor miatt néhány centivel a keresztelőkápolna nyer a ferde toronnyal szemben, de aki ezt ott, helyben, szemre megállapítja, az nagyon ügyes.
Pisa összképe olasz viszonylatban nem túl megnyerő, tény, hogy akadnak sokkal hangulatosabb városok nála, de szerintem a helyiek közül senki sem panaszkodik, amikor az iroda ablakából kinézve azon morfondírozik, az Arno melyik partján iszik aznap este egy pohár rozét.
Pármai sonka pipa 👌
A Torrente partjánál parkíroztunk le, onnan egy rövid sétával jutottunk be Parma szívébe, a Piazza della Pacén (Béke park) keresztül.
A belváros legnagyobb látnivalója a katedrális és a mellette található keresztelőkápolna. Nagyon adta magát a helyzet, hogy prédikáljak egyet olaszul. Valami olyasmiről kezdtem kéretlenül osztani az igét, hogy ha valakinek a szívében keserű féltékenység és viszály dúl, azzal ne dicsekedjen.
A katedrális mögött tovább lehet fokozni a vallási élményeket, ott áll a Monastero di San Giovanni Evangelista (Szt. Giovanni Evangélikus Kolostor).
Magától értetődő, hogy nem lehetett eljönni Parmából sonkakóstolás nélkül (ekkor még nem voltam vega), így hát autentikus ebéddel zártuk utunkat.