Stuhleck, az én síparadicsomom
Nem itt a leghosszabbak a sípályák, nem olcsók a bérletek, nem ezek a legklasszabb hütték, nekem mégis Stuhleck a kedvenc síterepem. Gyerekkorom óta szerencsére sok helyre eljutottam, ahol téli szenvedélyemnek hódolhattam, mindegyiknek megvolt a maga szépsége és hátulütője egyaránt, de Spital am Semmeringet a szívem legmélyére zártam.
Erdélyben csatoltam fel először sílécet, Hargitafürdő természeti adottságai mellett a sport is egyből megfogott. Azok a havasok és fenyvesek csodálatosak, de az elmaradottság, korszerűtlenség gyerekfejjel is szembetűnő volt. Ettől függetlenül még ma is mosolyogva gondolok vissza a Csipikére, ahol első métereimet siklottam.
Szlovákiában is szép helyeken jártunk, mindig jó volt a társaság, de nem éreznék késztetést, hogy újra ott szeljem a havat.
A nagybetűs síparadicsom fílingjével a franciáknál volt szerencsém ismerkedni, rengeteg besíelhető pálya, a legkorszerűbb felvonók, beöltözött akrobatikus sízők szórakoztatnak, bőséges hótakaró, végeláthatatlan, magas hegycsúcsok... Egy szó mint száz, minden igényt kielégítő, de jó messze nőttek azok a hegyek kicsiny hazánktól.
Még általános iskolás koromban találtuk meg a tutit, amikor is blindre elindultunk síelni Ausztriába. Apukám nagyjából belőtte az úti célt, Semmering környékét. Főszezonban talán kissé merész vállalkozás volt mindez, ő nem sok reményt fűzött a szállástaláláshoz. Spital am Semmeringen kötöttünk ki, a pálya tövében, hogy ha szállás még nincs is, de legalább síeljünk már egy kicsit, hisz benne van a pakliban, hogy este mehetünk is haza. Anyukám azonban nem hagyta annyiban a dolgot, beküldött minket a felvonó tövében Zimmer Freit hirdető, már kívülről nagyon hangulatos házba, próba szerencse alapon. A szerencse győzött, de még mekkora diadalt aratott! Az elmúlt években szinte mindig töltöttünk pár napot a Mayerhofer családnál. Johannes igazán remek házigazda, jó humorral. Egy komikus esetet muszáj elmesélnem. Kérdeztük, milyen templom a helyi, hogy nincs a tetején kereszt. Nevetésbe fulladt választ kaptunk Hannestól: "Ellopták a magyarok.". Egyébként itt láttam először üvegezett szentelt vizet, elvitelre.
Semmi pénzért nem szállnék meg máshol a régióban (csak akkor, ha mellette ide is eljutok), mert imádom a zöld mintás házikót a maga történetével, berendezésével, miliőjével. Hannes apukájának keze munkáját dicséri számos éke a háznak. Az apartmanok egymásba nyithatók, úgyhogy este jöhetnek a közös programok. A ház rendelkezik a modern igényeket kielégítő berendezésekkel, ugyanakkor az eredeti hangulatát idézik a csodálatos, rendkívül aprólékos faragások, díszek. Nekem az itt töltött napok nem kizárólag a sportról szólnak, sokkal többet ad ez a hely annál.
Szeretek ezeken a lejtőkön síelgetni - az utóbbi időben kicsit visszavettem a tempóból, mert míg gyerekkoromban nem éreztem veszélyesnek ezt a sportot, mára sajnos ott mocorog a tudatomban a sérülés gondolata. Tény, hogy nem ezek a legütősebb és legtöbb kihívást, élvezetet tartogató pályák, de néhány nap lazulásra és könnyed sportolásra nekem teljesen megfelel.
Szeretem, hogy amikor a nagyobb értelemben vett családdal megyünk, és szétszéled a banda -haladó sízők a hegyre, kezdők a családi pályára, antisízők ki, a természetbe-, akkor walkie-talkie-n tartjuk a kapcsolatot. Feltéve, hogy a hóvihar nem zavarja az adást a hegy tetején, ott ugyanis eléggé cudar tud lenni az idő. Az alábbi kollázs jól példázza: a képeken megbújik egy fenyő, egy emlékmű és a felvonókabinok. Napsütéses időben, hószállingózással viszont volt már, hogy úgy éreztem itt magam, mintha egy hógömbben lennék, ahogyan a napsugarak megtörtek a hópihéken, csillogott minden körülöttem, mesés volt.
Szeretem a kis patakot, ami keresztül csörgedez a városon, s aminek mentén sok kilométert lehet sétálni a friss levegőn. Szeretem a kisboltot -ahol már megismernek a boltosok és mindig mosolyogva szolgálnak ki-, a pékséget, a barátságos helyieket, a vörös macskát az egyik bolt kirakatában, (míg nem tudtam a kazein mizériáról) a tehenészetből frissen hozott alpesi tejet, Semmi kutyust, húsvétkor az ablak alatt vonuló rezesbandát és még kismillió apróságot.
Szeretek átmenni Mürzzuschlagba, ahol a játékos Brahmsweget bejárva felfedezhetők a kis városka jelentőségteljes pontjai. Van ott Brahms Múzeum, síugrósánc, téli sport múzeum, a sétáló utca török kebabosa pedig nekünk mindig útba esik, akkor is, ha nem. Mürzzuschlag a végállomása a Gloggnitzból induló semmeringi vasútnak, mely az első európai hegyi vasút, számos viadukt, alagút, híd tarkítja az útját (épp ezért én nem biztos, hogy szívesen kipróbálnám, de bizonyára pazar a látvány).
Ugyancsak szeretek átnézni a "nagy" Semmeringre is, a Zau[:ber:]gre, vagyis a Varázshegyre, ahol Stuhleckkel ellentétben nem csupán egy pálya használható az éjszakai sízéskor. A szánkópálya áthalad egy kivilágított alagúton - én ezt még csak a felvonóról láttam, de hangulatos, az biztos. Nem vagyok nagy szánkós, Spitalban sem szánkóztam még, pedig 5 km-es az e célból elkülönített pályája.
Senkit sem áll szándékomban győzködni arról, hogy mindenképp ide menjen síelni, viszont aki kacérkodik a gondolattal, annak jó szívvel és bátran ajánlom.
Erdélyben csatoltam fel először sílécet, Hargitafürdő természeti adottságai mellett a sport is egyből megfogott. Azok a havasok és fenyvesek csodálatosak, de az elmaradottság, korszerűtlenség gyerekfejjel is szembetűnő volt. Ettől függetlenül még ma is mosolyogva gondolok vissza a Csipikére, ahol első métereimet siklottam.
Szlovákiában is szép helyeken jártunk, mindig jó volt a társaság, de nem éreznék késztetést, hogy újra ott szeljem a havat.
A nagybetűs síparadicsom fílingjével a franciáknál volt szerencsém ismerkedni, rengeteg besíelhető pálya, a legkorszerűbb felvonók, beöltözött akrobatikus sízők szórakoztatnak, bőséges hótakaró, végeláthatatlan, magas hegycsúcsok... Egy szó mint száz, minden igényt kielégítő, de jó messze nőttek azok a hegyek kicsiny hazánktól.
Semmi pénzért nem szállnék meg máshol a régióban (csak akkor, ha mellette ide is eljutok), mert imádom a zöld mintás házikót a maga történetével, berendezésével, miliőjével. Hannes apukájának keze munkáját dicséri számos éke a háznak. Az apartmanok egymásba nyithatók, úgyhogy este jöhetnek a közös programok. A ház rendelkezik a modern igényeket kielégítő berendezésekkel, ugyanakkor az eredeti hangulatát idézik a csodálatos, rendkívül aprólékos faragások, díszek. Nekem az itt töltött napok nem kizárólag a sportról szólnak, sokkal többet ad ez a hely annál.
