Az abszolút favorit: Madrid

A királyi fővárost egy szóval is jellemezni tudnám: imádat. Ettől azonban egy kicsit részletesebb beszámolót tervezek eddigi két madridi utamról. Az apropó, hogy közelednek az évfordulók: első utam 2012 májusában ejtettem meg, másodszor pedig tavaly áprilisban jártam ott, amikor csak mélyült a szerelem.

Mindig is vágytam rá, hogy egyszer a filmekben látott jelenetet átéljem a reptéren, vagyis kérdezzék meg utazásom célját (a filmekben a becsekkoláskor hangzik el az ominózus business or pleasure kérdés), és büszkén felelhessem, hogy kivételesen nem csak úgy üdülgetni megyek, hanem dolgozni. '12-ben végre határozottan kijelenthettem - igaz csak egy kérdőíves hölgynek -, hogy business. Kollégámmal ugyanis a HRT forma-1-es csapat vadonatúj főhadiszállásának megnyitójára tartottunk.

Már a levegőből észleltem egy furcsa spanyol szokást. Vajon ők milliméter papírt használva számolják ki, kinek hány hold a birtoka? Merthogy itt szabályos parcellákat nem látni, az teljesen szembetűnő tény.

Egy a sok érdekes formájú és bokrokkal, fákkal teli földből

Az óriási Barajas reptérről bebuszoztunk a városba, majd amikor a Plaza de Cibelesen leszálltunk, egyszerűen képtelen voltam mozgásra bírni a lábaim, csak álltam, forogtam körbe könnyes szemmel. Még meg is kellett kérnem Viktor cimborám, csípjen meg, hogy biztosan tudjam, nem álmodom, tényleg megjöttem Madridba... Elsétáltunk a szálláshelyünkre a Calle Gran Víán (amit a mi Andrássy utunkhoz tudnék hasonlítani), és már alkonyodott, amikor nekifutottunk a városnézésnek.

Bárcsak visszaadnák a képek a pillanatnyi hangulatot...

Először a királyi palota környékét szerettük volna látni kivilágítva, de mivel térkép nélkül közlekedtünk, pár kitérővel jutottunk csak el Juan Carlosék rezidenciájához, amit persze egyáltalán nem bántunk, hisz így pár be nem tervezett látnivalóba botlottunk.

A véletlenül meglelt diadalív

Palacio Real de Madrid

Szinte ritka látvány: hetero madridi pár - háttérben a Teatro Real

Útitársammal a Catedral de la Almudena előtt

Madrid sosem alszik, ezt az első éjjel realizáltuk. Éjfélkor még tele vannak a parkok, rohangálnak a gyerekek a borozgató felnőttek között az éttermek teraszain. Aztán amikor az ember aludni próbálna, hajnalban jön a kukás autó, hogy a szálláshellyel szemben lévő étterem elől elszállítsa a szelektíven gyűjtött üveget, ami persze teljesen hangtalan. Majd kora reggel, szinte még sötétben megkezdik a munkások a járdafelújítás éppen aktuális szakaszát, szintén zajmentesen. De közben már amúgy is mozgolódik mindenki, autók dudálnak, emberek rohannak fel-le az utcán. Szinte még be sem fejeződött az előző nap, máris kezdődik újból a pörgés.

Mi sem akartunk lazsálni, gyorsan megírtuk a reggeli híreket, és indultunk is a Caja Magicához, vagyis a Varázsdobozhoz. Izgalmas dolog egy forma-1-es istálló bázisának megnyitó ünnepségén részt venni, pláne így két év távlatából visszatekintve, miközben a gárda pályafutása a sportban már csak történelem – tavaly fellegzett be a kiscsapatnak. A számomra igenis kedves és jelentőségteljes napról itt olvasható az anno írt beszámolónk életre keltve.

Ezt azoknak, akik nem szerették a HRT-t!

A szakmai rész ezennel meg is volt, jöhetett másfél nap városnézés. A HRT-nél vendégeskedés után a napba már csak a Parque del Retiro (a pesti Városliget) tüzetes felderítése fért bele.

Kristálypalota

El Árbol del Amor, azaz a Szerelem fája

Másnap a fő utcán beiktattam pár órányi igazán csajos programot, míg útitársam egy madridi ismerősével találkozott. Az ötszintes Zara csak a kezdet volt, de én már ott nem bírtam magammal...

Részlet a Zarából, amit megszámlálhatatlan üzletlátogatás követett

Végezetül nem hagyhattuk ki a Real Madrid szentélyét, a Santiago Bernabéu stadiont, ahol 19 euróért sikerült fotózkodnom Sergio Ramosszal – azóta is a szobám faláról mosolygunk (bizonyítva, hogy megfér egymás mellett egy giallorossa és egy blanco.)